Diák vagyok.

Sziasztok! Az oldal célja, hogy ide gyűjtsünk minden olyan információt, hírt, eseményt, ami fontos vagy érdekes lehet egy diák, hallgató számára; valamint hogy meg tudjuk beszélni ezeket. Ha van híred, azt küldd az iamstudentblog@gmail.com címre!

EU pályázati portál

Legfrisseb témák

Friss topikok

Modernizációval a szakképzés népszerűsítéséért

iamstudentblog 2009.12.04. 13:59

A „tiszkesedés” 2005-ben indult útjára, az új magyar ige az azonos szakképzési csoporthoz tartozó iskolák szorosabb, hatékonyabb együttműködését, azaz Térségi Integrált Szakképző Központokba való tömörülését jelenti. A TISZK-ek célja, hogy a szakképzési rendszer átalakításával és a szakképzési szervezetváltással és szervezetfejlesztéssel megállítsa a folyamatot, amely során évek óta csökken a szakképzésben tanuló diákok száma.

 

A különböző TISZK-ek iskoláiban hasonló területek fejlesztésével kívánják elérni, hogy a diákok számára vonzóvá tegyék az egyes szakmákat, hiszen jelenlegi oktatásuk színvonala a sikeres gazdaság záloga lesz. Egyik kiemelt terület, a tananyagfejlesztés; “Mi kifejlesztünk egy digitális tananyagot, amely animációk segítségével mutatja be, például azt, hogy egy épület hogyan áll össze; a cél az, hogy lássák a diákok, mennyire színes ez a munka.”- hangzott el az Építőipari TISZK szervezte, támogatott projekt keretében létrejött V. Országos Építész Konferencián.

Az új interaktív, színes tananyag, amely a gyakorlati életben használható kommunikációt helyezi előtérbe, minden szakma megismertetésében, elsajátításában jelentős szerepet tölthet be. A modernizáció a mai kor fiataljai számára természetes - mint a Petrik TISZK iskoláiban is, ahol a jövő szakmáit oktatják; a környezetvédelmet, informatikát, vegyészetet – és nélkülözhetetlen is. A Petrik TISZK „válasz a kihívásokra”- a szakképzés jelene és jövője címet viselő szakmai konferencián egy interaktív fizika feladatban a résztvevő pedagógusok kapták a vízimentők szerepét és egy fuldoklót kellett a lehető leggyorsabban kimenteni a tóból. A feladat grafikájában inkább egy számítógépes játékhoz volt hasonlítható, amelyet a benne szereplő beszélő figurák életszagúvá. Hudacsek Lászlóné, a projekt vezetője elmondta, támogatott programunk lehetőséget ad arra, hogy továbbképzések, szakmai konferenciák keretében készíthessék fel a pedagógusokat az új Országos Képzési Jegyzékben megfogalmazott moduláris elvű szakképzési feladatok ellátására, és az oktató, nevelő feladatokon túl, az értékformáló munkára.

 

A szakképző oktatás sikeressége a tanulók motiváltságán, egyéni tehetségén, a képzés hatékonyságán és a gazdaság igényeinek pontos ismeretén alapszik. Átalakítása lassú folyamat, amelynek célja a hosszú távú fenntarthatóság. A jövő generációja számára is élhető világot biztosító szakmák fejlesztéséhez modern módszerekre, eszközökre, új ötletekre van szükség, melyekhez az Európai Unió a TÁMOP-2.2.3 program keretében segítő kezet nyújt.

 

Címkék: eu iskola tiszk

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iamstudent.blog.hu/api/trackback/id/tr1001573661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kedvezményes diák · http://ingyenesonlinejatekok.wordpress.com 2011.11.27. 16:52:37

Hihetetlen kedvezmény! Csak diákoknak:) Hála egnek! Diploma+ szakképzés= külföld..:(
süti beállítások módosítása